Voile Marsh Restaurant

*Lin nagyon kedveli a fiút, hiszen nagyon kedves, jópofa, figyelmes, és még napokig sorolhatnánk a jó tulajdonságait, ha az lenne a cél, hogy a másik egóját legyezzük. De mivel csak jól akarja érezni magát, hát csak hátraveti kicsit a fejét, és felszabadultan kacag, és csak nevet amíg bele nem fájdul az arcizma. Akkor sem hagyja abba a mosolygást. Mélyen Tony szemeibe néz, és egy pillanatra elveszik a két szempárban. Egy pillanatra elhalványul a mosoly, mert minden érzelme a két szemében csillan meg, és bizony most nagyon is érti, hogy miért szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre. Nagyon szép ez az este, és azon töpregng, hogy volt-e ettől még boldogabb. A fiú lányos beszámolójára biccent. Igen. Valahogy ő is így állna, ha a fiú helyében lenne, hogy továbbra is tartaná a kapcsolatot, hiszen nem szokta érteni, ha a ,,mélyebb" kapcsolatnak vége, miért szakítják meg végleg minden kapcsolatukat az emberek többsége. *
- Gondolom, hiányzik... Nem szoktam érteni, hogyha az emberek szakítanak, miért hagynak fel minden nemű kapcsolattartással. - mondja, majd elmosolyodik- Több jót? Nos, mint mondtam, minden okkal történik. Nos, azt hiszem, tudok erről beszélni, de vannak olyan vizek, amelyekről még nem tudok beszélni, mert a seb friss, és nagyon fáj. - mondja keserű mosollyal, és nagyon jólesik neki, hogy a fiú így odafigyel rá, és mélyen együtt érez Tonyval, de ez nem sajnálat, hanem együttérzés, és megértés. - Nos, én már nagyon régen nem voltam semmilyen meghitt családi összejövetel részese. Ha a veszekedés meg az öngyilkossági kísérlet annak számít, akkor fél éve mondhattam el magamról, hogy ebben naponta részem volt. Most már nem az én gondom. Elköltöztem, és saját életet élek. Persze anyám nem messze van tőlem, és mégis... Rosszabb, mintha elveszítettem volna. - mondja halkan, majd a fiú ahogy elcsuklik a mondat közepén, Lin úgy érzi valamit tenni kell, hogy a fiú felviduljon. Hát csak hozzásimul, és a saját ,,közelebbi" jelenlétével érezteti Hollóval, hogy ő vele van, és hogy megérti. Aprócskát felsóhajt, majd újra felnéz, a ragyogó szempárba. Majd elmosolyodik.*
- Eddig nem tudtam, hogy ilyen sokáig bírom. Hiszen mindig fájt a lábam. Ha nem gond, vagy ha te nem fáradtál el, még egy kicsit maradnék...
*Az utoló két mondat már csak egy kis gyermekre hasonlító mondatféle volt, és Lin vészesen közel került a fiúhoz. De ez őt nem izgatta. Eddig szinte viszolygott attól, hogy új kapcsolatba lépjen. De hogy itt van előtte ez a fiú... Erősen megfontolta ezt a lehetőséget, majd kirázta. Ez képtelenség, és nem lehet. Ez vele nem történhet meg, hiszen a sors neki egész életén keresztül tartó keserűséget és szerencsétlenséget írt meg. Picikét lehajtotta a fejét, és szemei most elkomorultak, és kicsit szomorúbbak lettek. Ezt persze száz másik dologra ráfoghatta volna, de a szemei nagyon árulkodók. Újra a fiúra nézett, mintegy várakozón. Majd egy halvány, de szomorkás mosoly suhant át rajta.*
- Jó veled...
*Suttogta a másiknak, mert annyira közel voltak már egymáshoz, hogy nem kellett hangosan beszélni. Lin újra elmerült a Tony szemeiben, és tanulmányozni kezdte őket... Barna...*

*Lin bólint. Egyre jobban tetszik neki a fiú, minden féle tekintetben. Lin, ahogy a fiú szemét fürkészi, hirtelen azon kapja magát, hogy a gondolatai a fiú körül járnak, és a hasában jelentkeznek az olyan rég nem látott vagy érzett kis pillangók, amit meg-meg moccannak, ha a fiú olyan mozdulatot tesz, mint most. Amikor a lányt szorosabbra fogta, Lin szíve hevesebben kezdett verni, és felmerült benne, hogy most kell fejfájást tettetni. Majd hallgat, és figyel. Kedvesen elmosolyodik, és teljes mértékben egyet ért. A fiú kérdésére viszont, a szíve összefacsarodik. Hiszen Tony annyira figyelmes, és körültekintő, meg minden. Lin egy percre elfeledkezik lélegezni is. Majd egy pillanatig töprengett, és most látszott csak rajta, milyen fiatal, mégis szemeiben mennyi tapasztalat, és titokféle csillant meg. Majd megszólal, lassan, szinte óvatosan.*
- Csak egy olyan álomszerű lehetőség jelent meg lelki szemeim előtt, melyről még álmodni sem merhetek, mert a sors már régen megtanította nekem, hogy ez a földi élet nem az én javaimat szolgálja. És ami hirtelen eszembe jutott, nos,... Az egy messzi, elérhetetlen álomnak tűnt... Azt képzeltem egy pillanatra, hogy...
*Hirtelen szakította ezt is félbe, mert majdnem kimondta, hogy ,,mi ketten...", ám amikor a két szemét a fiúra emelte, azok mindent elárultak, mint valami besúgók, és nem voltak hajlandók Lin józan eszével együtt működni. Az esze elugrott egy cigiszünetre. Nyelt egyet, és elmosolyodott.*
- Ugyan, semmi lényeges...
"Csak nekem... Tony..." - sikított belül egy hang, majd a fiú egészen közelről jövő mondatát hallottam, mely csupán két szóból állt, mégis Lin szíve repesni kezdett. Újra felragyogott a szép mosoly. Egy picit összerezzent, de éppen csak annyira, mint ha egy nagy pudingot egy ujjal óvatosan megbökünk. Aztán Lin éppen újra felnézne, mikor hirtelen valami belevág. Azon kapja magát, hogy a fiú ajkai enyhén az övéire találtak, és egy aprócska, mégis édes csókot kapott. Linen végigszáguldott egy olyan érzés, mint akibe magas feszültségű áram csapott, ám ez nagyon kellemes volt. Érezte a fiút, olyan közel magához, amennyire soha nem is képzelte volna, és még élvezte is. Aprócska libabőr futott rajta végig, majd amikor a fiú távolodott, Lin bódultan nézett fel. Még nem nagyon tért magához az előbbi fordulatból, a hasában egymást kergették a kis macskák, és pillangók, a szíve meg a torkába ugrott, és azt sem tudta hirtelen hogy hol van, és mit keres itt, csak azt, hogy Tony itt van előtte, és nem is olyan lehetetlen ábránd futott rajta az imént át. Lin, a fiú alig távolodott fél centire tőle, újra behunyta a szemét, és most ő közelített. Csak lassan, mintha attól félne, hogy az előbbi csak álom volt, és most visszautasítják, gyengéden, puhán, melegen, és úgy, hogy most ajkaival fedezte fel azt, amit eddig is látott, és mégis... Lassan, ha még lehet ilyesmit mondani, közelebb került a fiúhoz, ahogy a másik őt ölelte. Tudta, hogy normális esetben ő ilyet nem tenne. Mégis. A másik aurája magával ragadta, és most már csak le sem tagadhatta, hogy mit is érez, vagy inkább mi éledt fel benne. *

*A szavakon kicsikét elmosolyodik, bár meg tudja érteni node neki is megvannak asaját álláspontjai*-Nem kell mindent a sorstól származtatni. Ismered azt a mondást hogy mi irányítjuk a sorsunkat?*kérdezi mosolyogva, hiszen főként ő ebbe hisz, azt is hiszi hogy a tetek következményeket vonzanak node ezt fel kell vállalnio*-Amúgy meg ne gondolj olyasmire hogy nem mersz álmodni. Azt kell az álmok viszik előre az embert. Tudod van egy közmondás hogy az ember meg is hallhat ha már elvesztette az álmait*kicsit elmosolyodik*-Szerintem ez így is igaz.*mondja bár nem tudja hogy a lány miről beszél hogy mi is lenne az de a végén elakad és ez feltünik a srácnak is*- hogy??*kérdezi vissza nyugodt hangon kiváncsi mit akar mondani a lány de nem akarja belőle kihúzni*-Pedig elmondhatod*mondja a semmi lényegesre ugyancsak nyugodt arcal, majd amikor meglátja az arckifejezését kicsit elmosolyodik de nem szól semmit, nem azért mert nem akarna csak egyszerüen sokmidnen van ami kicsit össze keverődött a fejébe, régen nem volt már ilyen helyzetbe és be kell vallani kicsit most kezdőnek is érzi magát, valahogy annyira mint a kezdő végzős a gólyabálon vagy hasonlók, pedig volt már kapcsolata egykettő , cska figyeli a lányt majd amikor ő közeledik látja a lassuságot és óvatosságot kcisit mosolyogva is fogadja de nem is áll ellen. Közbe a zene tovább megy és kicsit táncol is bár valahogy a ritmus érzéke most nagyon elveszett mindegy valahogy olyan mintha még fiatal l*-Reméelm nem voltam túlságosan tolakodó*mondja mosolyogva bár most hogy látta és tapasztalta is hogy nem tudja a választ de megkérdezi közbe úgytűnik lassan vége az eggyik számnak és következik a következő. Nem élő zenekar van igazábol a srác már nézte amikro bejött hogy hol is lehet a zenecenter de nem találta még meg. Mindeközbe jön a számváltás a fiú pedig cska mosolyogva néz vissza a lányra kicsit közelebb álva és szorosabban karolva őt.

*Lin csak mélyen néz a másik szemébe, és kezdi úgy vélni, hogyha valaki negyven orrig öltözött fiút állítana elé, és neki meg kellene mondani egy ránézéssel, hogy melyik a fiú, nos, ő ebben olyan 150% os lenne, mint a huzat. Úgy érzi, hogy a fiú szemei szinte nagyon elérhető távolságba kerültek. Csak mosolyogni tud a fiú szavain, de közben el is tűnődik rajtuk. Hiszen igaza van.*
- Na igen. Lehet, csak egy év múlva értjük meg a szavak igazi értelmét. Nos, ebből kifolyólag nincsenek véletlenek...- mosolyodik el szélesen- nos, nekem nagyon sok álmom van, amik sosem fognak bekövetkezni. De ezzel nem fogom elrontani az estét. Szerintem már így is álomba illő. Hihetetlen, hogy pár napja úgy gondoltam erre a napra, mint egy új szabadság,amikor otthon ülök, és végre valami értelmeset csinálok, mint például a normális főzés, meg alvás, de... Ahogy itt vagyok, egyáltalán nem bánom. - a fiú ingét nézi újra, és annak beszél egy picikét, majd újra felnéz. - Nos, azt hiszem, hogy nem szeretném feszegetni ezt a témát. Én tudom, mennyire nagyon megbízhatok benned, de... Valami visszatart. Azt hiszem, nagyon új nekem ez a mai, meg ez úgy teljességében, szóval... Valami újat láttam benne, vagyis inkább csak vélek látni benne. Nem tudom. Egyik pillanatban elmondanám, mert nem látom annak értelmét, hogy rejtegessem. Mégis. A másik pillanatban úgy érzem, ha bármit is elmondok, vagy jobban kinyitom az ajtókat, akkor nagyobb seb érhet. Ugye megérted, hogy ezt nem szeretném? Túl fáradt vagyok én már ahhoz, hogy egy újabb harcot vívjak meg...
*Na igen. Nagyon sok minden kavarog benne. Először csak a fiúra néz, és két szeme őszintén csillan fel, ám felrejlik bennük az a sok fájdalom, amikről említést tett. De nem szeretné elrontani az estét. csak... Mindig ez van, ha őszinte. Két szemét fürkészőn emeli fel, és most nagyon szeretne belátni a kis fürtök mögé, és látni, mi van abban a koponyában, ami egy kis távolságra van tőle. De nem teheti. Ettől jó, vagy rossz az emberi élet. Lin oldalt dönti újra a fejét, melyről apró kis függői újra heves táncba kezdenek. Újra felcsillan arcán az a boldogság, ami az előbb, és ragyogni kezd. Úgy érzi, hogy ehhez már túl sok szenvedésen ment már át, hogy újra átélje. Egy röpke gondolat suhan át rajta, mely azt sugallja, hogy kapja fel a táskát, és rohanjon el. Ám ahogy a fiú átkarolja, nem tud elmenni. Bár a távolba meredő tekintete ezt elárulja, mégis. Ott marad, és tovább táncol. Egy újabb tánc következik, és Linnen nem látszik semmilyen változás. Mármint azzal kapcsolatban, hogy az előbb bármi is történt volna. Próbálja elfojtani magában. Engedte, hogy az ár kiszabaduljon, és nem lett volna szabad. Olyan dologba keveredett már megint, amiről ő nem tehet, mert ez is csak úgy jött. Egy picikét még tűnődik. Majd úgy dönt, a legjobb, ha mindent elfojt magában, amíg nem tisztázódik minden. Mert jelenleg a szívében és fejében irtó nagy zűr és összevisszaság van.*

*A tekintete már csak picikét szomorkásan siklik végig a más ismert vonásokon. Igen. A fiún tényleg látszik, hogy nem figyel már a táncra, mert csak egy valamire figyel, ami történetesen Lin volt. A lány talán még sosem találkozott ennyi figyelmességgel, vagy ha mégis, akor nagyon régen lehetett, mert újra felbukkant fejében az, hogy igaza volt. Ezt a pasit, vagyis férfit a múzeumban kéne mutogatni, mint a figyelmesség, kedvesség mintapéldányát. És még ki tudja, mi mindennek a mintáját. Lin egy kósza tincset söpör ki arcából, és érzi, hogy az összefogott haja már nem sokáig lesz összefogva, de a fiú vállát, illetve nyakát nem ereszti el. Mint egy mentőövbe, úgy kapaszkodik abba, de nem erősen, csupán gyengéden. Nagyon közel hajol hozzá a fiú, és neki nagyon nagy erőfeszítésbe kerül, hogy az érzelmeit kordában tartsa. Végül majdnem felkacag az előbbi gondolatán, ám még időben észbe kap, és ebből csak egy halovány mosoly lesz, majd megszólal.*
- Nos, a realista énem az, aki túl sok szenvedést élt át, és tudja, hogy ha abba a hitbe ringatom magam, hogy most már vége a szenvedésnek, újabb, és nagyobb csapást mér rám- egy ideig titokzatosan néz a fiúra, és az az arc, amit lát, nem tudja csak úgy nem meghatni. Hiába tervezte, hogy nem mondd el semmit egyszerre, mégis, megszólal.- Tudod, én ha valamit eltervezek, akkor az tuti nem úgy lesz. Hiszen... Gyerekkorom azzal telt el, hogy igyekeztem mindig nem otthon lenni, mert otthon a szüleim állandóan veszekedtek, nem egyszer késsel rontottak egymásnak. Nem tudom, hogyan higgadtak le. Amikor hazaértem, újabb veszekedés volt már. Aztán apámnak elege lett, és elhagyott minket. Egy ideig jó volt, ám anyám nagyon erős alkoholizmusba kezdett, és egy nap arra mentem haza... Hogy...
*A hangja elcsuklik, és behunyja a szemét, majd ahogy becsukta, azonnal kinyitja, és a fiú szemeiben keres menedéket, mert amikor becsukta a szemét, máris ott állt előtte az akkori látvány, mely szinte ráégett egy örök életre a retériájára. Vesz egy újabb nagy levegőt, és nem sokára folytatja.*
- Szóval öngyilkos akart lenni. Jelenleg is az elmegyógyintézetben tartózkodik...- mondta csendesen- Akkor egy új fordulat jött. mivel éppen akkor lettem tizennyolc, eladtam a házat, és egy kisebbet béreltem, és ha hiszed ha nem, akkor sokáig abból éltem, hogy - a segély mellett- igyekeztem valami olyan barátra szert tenni kicsit önző okokból, aki eltart. Ez azt hittem, sikerült. Ám ahogy a házamhoz értünk, kiderült, hogy nagy vaj van az illető fején, szóval ott hagytam. Aztán szerelmes lettem, és az illető szintén kihasználta ezt, és ő is csak egy dolog miatt volt velem egész időn át. Szóval a szívemet darabkákra szaggatta szét, amikor elment. A következő szó szerint rám rontott, aztán így ment ez. Egy héten túl egy sem volt velem. Ahányszor beleszerettem valakibe, tudtam, ez már lehetetlen, és nincs esélye. Ezért félek. - nézett fel végre a fiú szemeibe ismét, mert eddig csak a fiú ingét bámulta, nem mert felnézni- Hogyha bármit is érzek... Ha... - nagy levegő- Szóval nem lehetek én már semmiben sem biztos. Hiába ismerős érzés, és régi jóbarát a szerelem, nem tehetek ez ellen semmit, mert az nem válogat. De ezt a legtöbben csak kihasználják. Nem Tony. Én látom rajtad, hogy te más vagy. mégis.. Én minden hitem, és reményem elvesztettem már, és még csak egy halvány kis sugarat sem látok, ami arra utalna, hogy az én életem lehet még szép. Nem tagadom, hogy ez az este minden képzeletemet és álmomat felülmúlta. És nagyon hálás vagyok, amiért megmutattad, hogy ilyesmi is van a világon. Ám félek, hogyha nagyon beleesek, akor ott maradok, és nem tudok majd kimászni. Azt hiszem, túl nagy sebeim vannak, és nem egészen gyógyultak még be, bármennyire is szeretném.
*Mondta halkan, lasan, és közben a szám megint csak véget ért. Lin megállt, és a kezeit levette a fiú nyakáról nagy nehezen. Szemeiben minden ott csillogott. Egy enyhe változatot mesélt el, és nem is akarta a részletekkel traktálni a fiút. Hiszen ez is bőven elég volt. Sóhajtott, és egy kis mosolyt eresztett meg. Most jön el az a pillanat, mikor vagy ő fut el, vagy a fiú. lehajtotta a fejét, és a hajcsatt is eddig bírta. Egy kis reccsenéssel búcsúzott, és a földre koppant, majd Lin haja egy kis zuhatagként omlott előre, és eltakarta Lin arcát. Nagy levegőt vett, és próbálta magát rávenni, hogy ez nem a megfelelő pillanat arra, hogy a kis gyöngy szerű könnycseppek elinduljanak. Nagy levegő, és kifúj. Behunyta a szemét, és ellépett a fiútól, mert nem gátolhatta meg, hogy amaz elmenjen. kék ruhácskája most nem azt emelte ki, hogy milyen szép alkata van, hanem hogy milyen vékony és védtelen. De ezt a kabátka nagyon jól tudta álcázni, és a táska is a védelmét szolgálta. Gid még egyszer felnézett a hajzuhatag rejtekében, és még egyszer jól megnézte a fiút. *

*Lin csak áll ott, és hallgatja azt, akiről azt hitte, hogy már az első pillanatban el fog menekülni, és nem fogja bírni. Először csak lehajtott fejjel hallgatja. Nagy, kicsit begöndöríttet tincsei belelógnak most arcába, és ettől most olyan nagyon kislányos arcocskája lesz. Először csak töprengve gondol arra, amiket a fiú mond neki. Jól átnézi, megvizsgálja, mint egy gusztusos, de új sütit, és mielőtt megkóstoljuk, megnézzük, vajon mi lehet benne, és miért érdemes megkóstolni. És valahol belül megszólal egy picike hang, és igazat ad a másiknak. Sőt, még valami megmozdul a lányban. Hiszen a fiú nem szaladt el, még csak nem is gondolt ilyesmire. Lin feje egy hajszállal feljebb emelkedik. Mire az befejezi, Lin már egyenesen néz Tony két szemébe, és annyi minden kavarog abban a két szemben, amit lehetetlen leírni. Hitetlenség, csodálat, boldogság, szomorúság, lágy érzelmek, és még annyi minden más, hogyha ezt valaki látná, akkor erről egy hat kötetes könyvet írhatna. Nyel egy nagyot, és mikor a fiú- amikor ellépett tőle- csak újra közelebb lép, megrezzen, és egy másodperc töredékéig úgy tűnt, elfut, ám mégsem. Aztán a fiú felveszi a csattot, de Lin nem mozdul még mindig. látszik, hogy nagyon sok minden zajlik most le benne, és ha valaki belelátna, egy örvénylőre felkavart zavaros vizet látna bent. Ám lassan újra megmozdul. Nem látványosan, nem is ő maga, hanem arca. Szétömlik rajta valami megmagyarázhatatlan nyugodtság, és valami boldogságféle. Engedte, hogy az, amit most érez, szabaduljon az előbb kötött csomókból, és Lin vállai hirtelen újra lendületet kaptak. Most mozdul meg igazán, és ahelyett, hogy elfutna, egy tétova lépést tesz a fiú felé. Mintha nem tudná, helyesen dönt-e. Majd észbe kap, és nem törődik vele többet. Karjai újra lendülnek, és ő is egy kis lépéssel a fiú előtt terem, és egy kis puszit is lehet annak arcára. Finoman megöleli a másikat, és ebbe sűrít bele mindenfélét, és mintha valami távozna is belőle. Közben újra visszajön a hangja.*
- Carpe diem...
*Suttogja kissé rekedten, és még szorosabban hozzábújik a fiúhoz. És ekkor újra szétáramlik minden egyes idegszálában az az érzés, amit Tony váltott ki belőle. Egy pillanatig csendben van, majd megszólal halkan.*
- Valami belül azt mondja, hogy igazad van. És... Én... Én sem szeretném, ha ezzel véget érne. Ha... Ha nem nagy baj, még maradnék egy ideig. De ha gondolod, mehetsz. Nem tartalak vissza.
*Bár ezt mondja, nem így gondolja, és ez abból is látszik, hoyg bár a fiút elküldik a szavak, a két keze meg a lábai csak nem akarnak engedelmeskedni. A józan esze elment, és talán vissza se jön. Csak egyre jobban öleli Tonyt, és egyre közelebb megy megint hozzá. Egészen addig, míg nem érzi a másik leheletét a nyakán, és a szívének minden dobbanását nem érzi saját maga. *

*Lin látja, hogy a fiú nem adja fel egykönnyen. A lányban fel is merült egy kis kérdéske, hogy vajon mi ad Tonynak annyi erőt, és bátorságot, hogy ilyen helyzetekben is tökéletes legyen? Elmerengve néz át a fiú válla felett, ahogy öleli őt, és újra táncolni kezdenek. Lint lassacskán megnyugtatja a fiú, ahogy duruzsol a fülébe, és ahogy beszél, Lin egyre jobban megnyugszik, és nagyon örül annak, hogy minden úgy történt, ahogy. Aztán a zene felhangzik, és mint valami nyugtató, úgy árad szét Linben. A fiú rendelkezik egy olyan képességgel, ami Lint egyáltalán nem taszítja, mint eddig a többi ismerősénél, sőt, még vonzza is. Úgy kezdi magát érezni, mintha valami kis mágnes lenne benne, ahogy Tonyban is. Elgondolkozva néz a messzi távolba, és a fiú szavai lassan átküzdik magukat a nagy maszlagon, eljutnak hozzá. Majd a fiú visszaölel, vagy az előbb volt? Lin előtt összemosódik minden, és újra ellazul. Hát ezen is túl vannak? Majd a fiú újra próbálja jobb kedvre deríteni, és Lin először kuncog fel a hosszú monológ után. Majd fejét felemeli Tony válláról, és a másikéba néz. Most már újra bennük csillog a vidámság, hamiskásság, és csak egy aprócska, egészen hangyafejnyi árnyék maradt ott. Széles mosoly ül kis arcán, miközben a haja a nyakát csiklandozza. *
- Nem akarsz elmenni? Mondtam én, hogy a múzeum a te helyed! És még fizetnek is azért, hogy ott laksz!
*Erre felnevet, nem teli torokból, csak halkan, és kicsit ügyetlenül, de láthatóan nagyon jó kedvre derítette ez. Majd elgondolkozva mondja.*
- De ha most hallgatok a belső hangra, itt elszabadul a pokol. Azt sem bánnád?
*Kérdezi őszinte szemekkel, ám azok nem a rosszról tanúskodnak, hanem arról, hogy itt valami nagyon készül.*
- Hát igen. Azt hiszem, igazad van. Nagyon sok rabló jár, és ezért van nekem spéci táska felszerelésem. Nagy kulcscsomó, és apróval teli erszény, amitől jó nehéz, és ha azzal én fejbe vagy ne adj isten máshol ütem meg az illetőt, akkor három napig csak a ,,csillagok, csillagok..." című dalt fogja dalolni. - mondja, és újra felnevet a gondolatra- Nos, kíváncsi természet vagy? És mire lennél még kíváncsi, te... Te...
*de csak nem talál szavakat. Az utolsó mondatok... Linben bizony nagyon nagy szél söpör végig, és ezek csak a szemeiben látszódnak újfent. Valami új csillogás került oda, mintha részeg lenne, úgy csillog a szeme, ám ő teljesen józan. Igan, a jelenlegi IQ szintje alapján nem egy zseni, de hát... Majd megszólal csintalanul.*
- Mit szólnál egy nyolc nap alatt a föld körül-hez?
*Majd vigyorog hozzá, és még mindig szorosan a fiúhoz simul, a tekintete a fiúéba fonódik. Igen, elővette azt a Gidet, akit csak akkor húz elő, ha éppen kóstolgat. Huncut tekintete újra végigméri azt a kincset, amit ő talált.*

*Lin látja, hogy a fiú is jobb kedvre derült, és ennek határozottan csak örülni tud. Hiszen akkor jó a kedve, ha a másiknak is. És Lin olyan, hogy a szemekben nagyon jól tud olvasni. Lát azokban nagyon sokszor nagyon sok mindent, és van, hogy nem mindig érti meg, de... Talán jobb is. Nem kell eljátszani, hogy ő a mindent megértő lélek Márpedig ő a kos jegyében született, és ő aztán gy nagyon kíváncsi lélek, főleg, hogy ő az olyan ,,lélekszemetes" típus. De van, hogy nála is betelik a pohár,és olyankor minden kiborul... Majd a fiúra felnevet, de csak halkacskán. *
- Dehogynem vagy több. A legtöbb fiú, akit ismerek, vagy ismertem, az már ég elhúzta volna a csíkot. Vagy nem értett volna meg. Sőt, talán nem is érdekelte volna igazán, hogy én mit gondolok, vagy érzek, csak arra gondolt volna, hogy neki mi a jó. Ezzel szemben itt állsz te, és ... Szóval te nagyon más vagy. És lehet ezt szeretem benned. Ráadásul még egészen helyes is vagy... Szóval igazán nem panaszkodhatsz. Én csak egy vagyok talán sok közül, de hát istenem. Térjünk akkor ma át a Carpe Diem életmódra.
*Mondja, és most tényleg ami a szívében, az a száján. És bizony az ajkai naagy mosolyra húzódnak, mikor a fiú azt javasolja, hogy eressze szabadon a poklot.*
- Te nem tudod, miről beszélsz. Úgy látszik, még egy napot kénytelen leszel velem lenni, hogy alaposan megijedj tőlem, vagy kiismerj. - néz fel huncutul csillogó szemekkel. - Még ha nem is félsz. De ha te mondod, lehet hogy előbb még megpróbálok gondolkozni ezen.
*Mondja, mert ami igaz, az igaz. A fejében most minden van, csak szerinte agy nem, mert akkor képes lenne értelmesen gondolkozni. De ez ebben a helyzetben most teljesen kizárt. Lin a következőre végre felkacag. Méghogy ő berepeszti valakinek a fejét? hát olyan vérengzőnek néz ki??? Mikor végre levegőhöz jut a nevetéstől, végre megszólal.*
- Hogy mmiiii??? - újra kuncog- Te... Te nagyon lüke vagy! Csíplek, te Tony...
*Azt persze nem teszi hozzá, hogy mennyire, hiszen azt a fiú még az előbb láthatta, amikor... Linen újra végigfut ez a bizsergés, és nagyon tetszik neki. majd a fiú mondja, hogy mindenre kíváncsi.*
- Aki kíváncsi, az hamar megöregszik- bölcselkedik a lány- Nos, te nagyon... De most mit legyezzem az egód? Nem nagy az már amúgy is?
*Kérdezi, és most nagyon szeretné tudni, hogy a fiú csiklandós-e. ha nem, akkor pech. Nem próbálkozik, mert ha mégsem, akkor ... Szemeiben újra megcsillan valami. A fiú szeretne menni kirándulni. Lin arcán kis mosoly.*
- Olyasmi, amiben először Újzélandra mész, aztán onnan mondjuk Párizs. Aztán Egyiptom, és Kína. Vagy Japán. Én még az indiánokat is megnézném. Olyan cukik, ahogy nagyobb ünnepekkor kiállnak, és mindenféle hacukában zenélnek. Imádom az indián zenét. na és te hova mennél?
*kérdezi, hiszen ezek az ő álmai, és ő nem mondhatja meg a fiúnak, hova menjen. Majd hirtelen azon kapja magát, hogy megint vészesen közel van a fiúhoz, és ekkor már nem gondolkozik. Nem érdekli igazán. Ajkai újra találkoznak a fiúval. Egy kis, finom, és puha csókot lehel annak ajkára.*

*Lin megint csak a hallgatást választotta, mert úgy vélte, az üres mosolynál rosszabb nincs. Egy darabig csak néz maga elé, és a végén mégis elmosolyodik. Igen. Végre nem egy szeméttel áll szemben, hanem egy érző, és szép, és jó fiúval, köznyelven, - közönségesen kifejezvén mindazt, amit a lány abban a pillanatban felnézve fel tudott volna gondolkodás nélkül sorolni. Élvezi a táncot, bár ami igaz, az igaz, és mivel nagyon régen nem táncolt, egy idő után kicsit fájni kezdett a lába, de hát.. Mivel napszám ugrál asztalok között, ismerősként üdvözölte, de úgy döntött, hogy a tánc végén majd leülnek. Ráérnek. Majd mosolyogva mondja.*
- Nos igen. Pont azért vagy más, mert te csak Te vagy, és nem utánozol senkit, nem akarsz minden áron mittomén.. Orlandóra hasonlítani, vagy Johnnyra... Érted? Szóval te önmagad vagy! És én ezt szeretem benned!
*Mondja, és a két keze, bár gyengének tűnnek, mégis most nagyon erős ölelésbe vonja a fiút. A híres szuszkiszorító ölelés... Majd ő is kuncogni kezd, és a vállait is felhúzza.*
- Neeem.. Én nem olyan pokolra gondoltam. Nem olyan pokol. Azt sem tudnám, hogy hol kell a láncfűrészt bekapcsolni, sajnos nem láttam a filmet..- nevet ravaszkásan- Igazi szőke vagyok.Szóval ettől igazán nem kell tartani. És mivel engem úgy nevetlek, itt, a vendéglő közepén nem fogok őrjöngeni. - és picikét visszafogja magát- Nos, akkor mikor találkozunk legközelebb? Mondjuk... Hétfőn? Lehet, a végén még megkedvelem a hétfőket...- kacag fel- Hiszen általában mindenki utálni szokta ezt a napot, pedig nem tehet ő róla, hogy mindenig az az első nap a héten, és vége a hétvégének... Nem? nos, azt hiszem, ha jobban kiismersz, nem leszel velem olyan sűrűn...
*Majd a következőn felkacag. Hiszen ha a kíváncsiságkor az ember tényleg látványosan öregedne, akkor ő már milyen öreg lenne? Hány ezer éves? Majd mondja.*
- Nos, nem hiszem, hogy mi ketten sokáig élnénk.. Hiszen te is kíváncsi vagy, én meg még nő is, szóval... Azok meg úgyis úgy tartják, hogy alapból kíváncsi természet, szóval.. Képzeld el, milyen öreg lenne itt mindenki! te jó ég!
*Kacag. Hiszen ha csak annyit kérdezünk, hogy ,,kérsz inni?" vagy ,,Hány óra?" már az is kérdés, és kíváncsiskodás. Nem? Szóval Lin csak nevetgél egy ideig, majd mondja kicsit komolyabb képet próbálván vágni. *
- Stephan King? Nem, még nem volt hozzá szerencsém, de elég sokat hallottam róla. Mondják, nagyon jókat ír. Nem tudom. Véleményt nem alkothatok hallottak alapján, csak a saját tapasztalat alapján szeretnék erről beszélgetni. Szóval.. Én arra gondoltam, hogy a Pizzai ferde tornyot megnézni, vagy az Párizit, esetleg Velence. Vagy... a Húsvéti szigetek. Esetleg mondjuk Fiji, vagy ilyesmi. Ahol meleg van. vagy olaszba igazi olasz kaját..
*Mondja, és láthatóan telis tele van ötletekkel. *
- De ha hideg, akkor mondjuk megnéznék egy igazi élőhelyén található pingvint... Nem? Biztosan aranyos.. Jegesmedvével nem szívesen találkoznék..
*Mondja, és arca ragyogni kezd. Majd amikor a fiú visszacsókol, újra végigfut rajta a bizsergés, és nagyon reméli, hogy- bár kicsi az esélye- hogy a fiú nem érzi ezt a kis ,,szélvihart", ami rajta átsöpört. Majd a kérdésre csak mosolyog.*
- Hát, ez nem csak rajtam múlik. Hiszen nekem bármikor jöhet egy szabi, mert amióta dolgozok, sosem vettem ki szabadságot. Szóval én nagyon jól állok. már csak rajtad múlik.
*Feleli, hiszen messze van az még, meg hát... Szóval lehet, addigra a fiú is kap munkát, és akkor újra csak össze kell hangolni a két munkaidőt. Kérdőn néz a másikra.*

*Teljesen igazat ad a fiúnak, hiszen ez a lényeg. Úgy látszik, hogy a fiú fejében sokkal több van, mint amennyit mutat. Elég sok mindent kivillantott már, de... Ez egy picikét más. Majd a filmajánlatra felnevet.*
- Ugyan.. Én világ életemben nem szerettem a horrorokat. A jókat azért, mert túl valóságosak, és elalvás előtt az ágyam alá is benézek, a rosszakat azért, mert elalszom rajta. Egyedül a Otthon, rémes otthon-t láttam jónak, meg a ,,tudom mit tettél tavaly nyáron". Az nekem való. Mondjuk sok House-t nézek, szóval a kibelezős dolog nem izgat. Meg amikor kicsi voltam, a nagyapámmal lógtam, akinek voltak nyulai, és mindig néztek, ahogy levágja őket, és így tudtam, mit eszek. Vagy kakast. Halat.. Sokat horgászott, és egy időben jártam vele is, de aztán már nem jutott rám idő. Szóval abbamaradt. De ha a kezembe nyomnának egy horgászbotot, lehet tudnák vele mit kezdeni.
*Kacag fel, és tovább táncol. Majd felkacag, hiszen maga az ötlet... Majd az ajánlatra felnéz, és hirtelen nem tudja hova tenni. Kapcsol, és sietve bólint.*
- Persze! Nagyon jó lesz. Értem jössz, vagy inkább találkozzunk valahol?
*Kérdezte, és és a fiú szemeibe nézett. Aztán rá kellet jönnie, hogy ez egy nagyon rossz ötlet volt. Kicsit elveszett bennük, de próbált ellenállni. Majd a mondatokra csak felnevet. A következőre viszont úgy nevet fel, hogy fuldokolva, ugyanis próbálja visszafojtani, mert hát nem illik teli pofával nevetgélni így, nyilvánosan. Megpróbálta elképzelni, és még a könnye is kicsordult a sok nevetéstől. Gyorsan lehajtotta a fejét, és egyik kezével betapasztotta a száját. Bár gyönyörű fogsora volt, ne illett ennyire. Tony nem fogorvos... majd torkot köszörül, és próbál komolyabb képet vágni, de nem megy. Szeme csillog, és szája minduntalan felfelé görbül. És a válla is gyanúsan reszketett. Majd felsandított a fiúra, és a nyelve hegyét kidugta.*
- Na ja... De nincs arra szabály, mint a gyors hajtásnál? meg.. Nem néznének minket innen ki, ha úgy állítanánk be? - kacag fel halkabban újra, majd a fiút hallgatja- Szóval... Te szereted Kinget? Azt hiszem, kénytelen leszek egyet elolvasni, hogy majd arról is tudja beszélni annyit, hogy megunj..
*Kuncog, és nagy levegőt vesz, majd sóhajt. Kicsit fáj már a rekesz és arcizma. Majd a javaslatra is felvillanyozódik.*
- Tudod mit? Akkor elmegyünk megnézni az Amazonast. Sosem tudtam elképzelni, hogy mekkora, és hogy milyen gyors. Vagy menjünk valahova a tenger mellé. Vaaaagy... Én tartom magam az Újzélandhoz... És nekem nagyon jó. Akkor elintézem. Két hét múlva... Nos, én egy hetet veszek ki, mert nem hiszem, hogy nekem elég lesz egy kis kirándulás. Azt hiszem, hogy a jót könnyű megszokni, és ha egyszer erre rászokok, akkor azt hiszem, muszáj lesz egy kicsit több szabadságot kivenni. Szóval.. Majd a jövő hétfőn egyeztetünk.
*Tervezgette, és közben még ki is pirult. Mindenki láthatta rajta, hogy nagyon régen volt ilyesmikben része, és azon a véleményen volt, hogy a fiú nagyon elrontja, vagy inkább elkényezteti őt. vajon érdemel ő annyit? Ez a kérdés merült fel benne, amikor Tony átölelte. Lin összehúzta magát, és szorosan a fiúhoz bújt. Közben behunyta a szemét, és lágyan ringatózott tovább. Szorosan bújt a fiúhoz, mintha ott találna védelmet, és biztonságot. Fejét Tony vállára hajtotta, és most nagyon boldognak mondhatta magát.*

*Lin egy ideig gondolkozik a dolgon, és valahol igazat is ad Tonynak, de úgy érzi, ezt még egy kicsikét formálni kell. Mármint a kijelentésst. *
- Nos, szerintem nem minden horror. Hiszen ez sem az. Meg hát a világban vannak olyan pillanatok, amik szépek, és talán semmiért sem adnám oda.
*Itt persze erre a pillanatra céloz. Hiszen ez egy nagyon meghitt, és csodálatos perc, és a világ minden kincséért sem adná, csak akkor, ha tudná, hogy lesz ennél jobb is. Majd egy picikét figyeli a fiút, és látja, hogy az nagyon elmerengett valamin. Majd megértően bólint, hiszen igazán nem mindenkinek adatik meg, hogy a nagyapját ismerje. Ő sem ismerte csak az anyja apját, talán jobb is. Hiszen az apja felől alkoholista volt az illető- állítólag. Majd az ajánlatra bólint, és elmosolyodik.*
- Rendben. Nos, azt hiszem, tudok én vigyázni magamra. De... A miat világban sosem lehet tudni. nem? Hiszen annyi huligán, meg ki tudja milyen állatfaj szaladgál már ezen a sárgolyón....
*Gondolkozik el, látszülag komolyan, ám a szíve repes attól, hogy a fiú megint érte jön. És akkor újra az asztal felé néz, ahol a pincér hozta vázában ott van a nagy csokor virág. Lin elmosolyodik, és a fiúra néz. Hát igen. A sok kicsi sokra megy... *
- Szóval nagyon fogok neki örülni. Meg hát... Szerintem sok függ attól is, hogy ki kísér. Nem? Hiszen te is sportoltál, szóval... Na és ez meg is látszik rajtad...
*Somolyog, és felkuncog. Hiszen ebben a fekete szerelésben nagyon is jól látszik a fiú egy-egy szépre gyúrt izma, és Linnek ez nem lehet nagyon közömbös. Igaz, ő sosem adott a külsőre, de ha már ennyit eltöltöttek együtt, a lánynak is fel kel, hogy tűnjön a fiú ,,szépsége". Majd akövetkező kérdésre elgondolkozva válaszol.*
- Nos, a suliból sosem lógtam ,ez tény. De otthon minden nap szegtem olyan íratlan szabályt, ámbár senki sem ellenőrizett, vagy nézte, hogy betartom-e a megszabott határt... Szóval elég gyakran elmentem otthonról, és egy magnóra felvett rádió mondta a tananyagot, ami néha már jó kéthónapos volt, d enekik sosem tűnt fel. Mármint a szülőknek. Aztán anyu úgyis jobban figyelt az üvegekre, mint rám. Ha rám figyelt, abból jó sosem sült ki...
*Azt nem teszi hozzá, hogy olyankor az anyja rajta tombolt, és vezette le dühét. Nem. Ahhoz még sok kell, és anyját amúgy sem szolgáltatná ki, hiszen mégiscsak... A becsületét- már ha van még neki olyan- megtartja. Egy kis fura vigyor jelenik meg arcán, Majd a fiú felé fordul, és most ő kérdezi:*
- Na és te szegtél már valamilyen szabályt?Írottat, vagy íratlant?
*Kérdezi, és mosolyog a fiúra. na igen. Vannak témák, amik kissé kellemetlenek neki, de a fiú nem úgy néz ki, mint aki ki akarná most használni, szóval Lin telejsen nyugodtan mondja neki, ami csak a szívét nyomja. De még akkor is vannak ki határok. Ez még csak a második talákozójuk. Majd az uticélra csak vigyorog.*
- Alig várom, hogy lássam. Mi is ott fogunk szaladgálni, ahol a Gyűrűk Ura szereplői. Vajon ugyan olyan varázsa lesz, vagy más? Szerinted leszünk olyan helyen, és lesznek nyomai a forgatásnak?
*Kérdezi csak úgy magától is, meg a fiútól is, és választ is vár, de... Kissé izgatott lesz ettől az egésztől. Szemében felgyullad a boldog várakozás szikrája, és szinte azt várja, hogy ha innen kilépnek, akkor egyenesen irány a reptér, és hajrá.*
- Na és mivel utazunk? Hajó? Repülő? - majd hamiskásan nevetve- Esetleg kis kenu?
*Erre felnevet, és elképzelve ezt nagyon valószínűtlennek találja, márpedig a szereplők bizony tettek annyi utat, mint a könyben. Hiszen ahányszor újra forgattak egy-egy jelenetet, hááát... Majd a fiú szorosabban, mégis gyengébben vonja magához a lányt, és Lin kissé beleremeg. Nem tudja megállni. Behunyja a szemét, és arca ragyog a nagy boldog mosolytól. MAjd csak bólint, hiszen igaza van. *
- Hát igen. Sokszor nem csak egy emberen múlik minden. Mert sok múlik attól is, hogy mit kap a külvilágtól. Sok ember csak arra reagál. Mondjuk.. Ott a klubban láttam valamit az arcodon, és az késztetett ara, hogy minden jellememet, és felfogásomat sutba vágjam, és odamenjek, sőt még le is üljek, meg beszélgessek. Amúgy nem szokásom. De... Minden okkal történik...- kacsint a fiúra, és elmosolyodik, ha lehet még szélesebben.

*Nagyon élvezi ezt az estét. Vagy ezt már említettem? Mikor vége a táncnak, Lin elmosolyodik, és elengedi a fiút. Bár rettentően élvezte, hogy olyan közel lehetett hozzá, ám a lábai már kezdtek tiltakozni, és nem mehetett így tovább. A végén még Tony kezei között megy haza... Az nem lenne túl szép, még akkor sem, ha nem éppen a részegség miatt. igaz, Lin nem szokott inni... Szóval elengedi, és visszasétál az asztalukhoz, ahol máris nekiesik az ivólevének. miután félig kiitta a pohár tartalmát, és a kis sütijéből is csipegetett, akkor válaszol megint.*
- Akkor ezt megbeszéltük. Szerintem meg... Nos én úgy vagyok vele, hogy én pár évig, pontosabban tíz évig zongoráztam, ám ennek ellenére talán csak pár darabot tudnék eljátszani. Sosem szerettem, de ez volt egy olyan dolog, ami hasznos volt, bár útáltam, és nem kellett otthon végezni, szóval... Ezért is jó volt. Szóval arra akartam kilyukadni, hogy szerintem ha egy zongorán játszani kéne, talán még tudnék. Nem hiszem, hogy te is kijöttél volna annyira a gyakorlatból. Meg sok múlik az akaraterőn, és azon, hogy mennyire szeretnéd. ha nagyon szeretnéd, akkor menni fog, ebben nem szabad kételkedni. Ez így van. Ha egy jó hangú ember öt év után énekelni szeretne, ha csak nem itta el, vagy cigizte el a hangját, akkor az nem veszett el. Csak elő kell hozni. Hiszen én is ha egy ruhát sokáig nem használok, akkor elkallódik a fiók aljára, és keresni kell. Nem? Sokat kell túrni, de előbb-utóbb meglesz...
*Hatalmas meggyőződéssel állította ezt, hiszen ez így is van. Elmosolyodott, és újra ivott a gyümölcsléből. Egy ideig hallgatott, majd halkan, egyre hangosabban válaszolt.*
- Hát igen. Manapság már nagyon sokat adnak arra, hogy ki mennyire strapabíró. Hiszen kinek kell ma olyan, aki minden héten ágynak esik, és minden kis influenza leveri a lábáról? Ugyan.. Régen én is ilyen voltam, de valamitől más lettem. Talán a családi körülmények. Nem tudom. Nem jártam orvosira. pedig én elég sok mindent tanultam. Pont ezt nem...- tettetett sajnálat, majd felnevet- Szóval te is olyan kis ördög voltál? Aki ha kellett, a szép fényes glóriáját bekapcsolja, és szépen mosolyog. Akkor szép az élet. Mint a Madagaszkárba. ,,Mosolyogj, és integess!"- újra felkacag, csengőn- Nos, ha nálatok mindig összekaptak, akkor én meg sem szólalok... -kesernyés mosoly- De nagyon örülök, hogy mégsem búvárkodtál benne... Azt hiszem, hogy akkor nem lennél ennyire megfogó jelenség. - mondja mosolyogva, és kacsintana, de még idejében észbekap, és nem teszi- Meghát.. Nekem még nincs jogsim, szóval a gyorshajtás alapból ki van zárva. Sőt. csak egyszer ültem volánnál, heccből, egy kis falusi mellékúton, és akkor mondták, hogy született sofőr vagyok. Nem tudom. Elsőre bizarr volt. Nem tudok vezetni és kész. Arra van a buszsofőr, és valamiből neki is élni kell...- nevet fel- Nos, szerintem a neten utána lehet nézni, pontosan hol is van az a bizonyos hely, hiszen ma már annyi mindent kiszimatol a sajtó. Ma már egy egyszerű kávét sem ihat meg a sztár, mert az újságban az is megjelenik, hogy hányszor kavarta meg...- fanyar mosoly- tutaj? nem rossz választás. - nevet és mesél- amikor kisebb voltam, készültem csónaktúrára, de nem lett belőle semmi. És a suliban meséltem. a barátnőm kérdezte ,,kajak?" és erre én ,,Nem. Kenu..." - vigyor- Szóval repülő. rendben. Akkor majd meg kellesz előre venni a jegyeket, mert úgy olcsóbb is, meg kényelmesebb, és... jobb, ha nem akkor kell a sorba állni, s kapkodni. nem?
Nos, azt már én sem tudom biztosan, mit is láttam rajtad. Valami életlevertség, és látszott, hogy nagyon szar a napod. A sok puccos cuccból, újságból arra következtettem, hogy állásinterjú. Én is úgy voltam pár hónapja.. De régen volt.. vagy nem? - mosoly.- Szóval... Úgy döntöttem, hogy elmondom, az élet nem olyan szar. nézd a napos oldalát. lehet, hogy holnap elüt egy autó, és ne kell többet ilyesmivel törődni.- vigyooor- Hát igen. Én mindig szeretek a dolgok mélyére nézni. ha hallok egy jó mondást, akkor sokszor elmondom, minden nap mindig máskor, és nem sokára rájövök, hogy nem csak egy kis mondatról van szó. ,,Ki ki a maga szerencséjének a kovácsa". Ez nem azt jelenti, hogy ha jó a lottótipped, akkor nyersz. nem. Hanem ki döntésekben... Például ha az a tét, hogy melyik iskolába mész tovább, az nagyban fogja befolyásolni az életed. Nem? hiszen ha szakácsnak tanultál ki, nem mehetsz egyből a bíróságra ügyet védeni... Érted? Szóval nem vádolhatsz senkit, ha valami nem jól megy. Mert nem más dönt helyetted. Hanem csakis te magad lehetsz a hibás. Ám ugyanakkor nincsenek véletlenek. ha ezt a kettőt összeteszed, akkor egy olyan új elméletet kapsz, hogy a hajad téped, mire kibogozod. Hidd el, én évekig ezen tűnődtem. Kicsit unatkoztam...
*Teszi hozzá kis mosollyal, és ezzel jelzi, hogy a szófosását ideiglenesen felfüggeszti, merthogy ő most áttér a sütije boncolgatására. Nem sokára a csokis sütijét is eltünteti.*

*Lin csak hallgatja a fiút, hiszen ez így van, és nem mindenki olyan sokoldalú- sajnos- mint ő. Őt a suliban is nagyon sokat rángatták egy kismillió versenyre, és ilyesmire, meg minden ökörségre, amire ő tulajdonképpen nem akart menni, de amikor arra került a sor, hogy utazni lehet ezzel együtt, akkor ő elvállalta, így nem mondhatta azt, hogy csak egy- két várost látott. Szóval nem csak itteni ismeretei vannak. Beszél is pár nyelvet, igaz nagyon kezdő szinten, mert mondatalkotásban sosem volt menő, de... A lényeg, hogy megértsék... Nem? Szóval visszatérve a fiúra néz a poharának pereme felett, és úgy válaszol.*
- Nem azt mondtam, hogy egyből lefutod a 3600-t... Nem. Hanem csak élj a ,,Lassan járj, tovább érsz" elvvel. Hiszen ha leülnék egy zongorához, be kéne melegítenem, mert az ujjaim minden valószínűséggel be vannak vagy lennének görcsölve. Iszonyú régen játszodtam már. Hát igen. Mondjuk nem tudom, hogy hol szereztem ekkora kondit, hogy bírom néha napi két óra alvással is a hajtást. Nem tudom. komolyan. De a Maratonra már nem vállalkoznék... Azt hiszem, az betenne nekem jó alaposan....
*Kuncog magában, majd kiissza az itókáját, és erre megjelenik a pincér is. Lin mosolyog. Pont mint ő. Egy kis almalé következik csak ásványvízzel tuningolva. Mikor kihozzák, ajándékul ott fityeg benne néhány almadarabka, és egy kis esernyő. Lin gyerekként néz rá, és a kis esernyővel kezd játszani, és abból néha felnézve válaszol újfent nevetése után.*
- Szeeeent? Ugyaaan! Igaz, hogy korán halnak, de remélem, ez rád nem vonatkozik. Én csak akkor kapcsolom be a Tesco gazdaságos glóriám, ha nagyon nagy baj van. Minden vasárnap cserélem az elemet benne, és tisztítanom is kell, mert állandóan megsérül valahol. Hogy miért nem vigyáznak rá!
*Mondja haláli komoly arccal, és még egy kis fájdalmas fintor is átsuhan rajta, de aztán hirtelen köhécselni kezd, hogy elrejtse kirobbanni készülő nevetését.*
- Hát... Az én nevemre amúgy az a jellemző, mármint a név viselőjére, hogy barátságos, jó humorú, természetes, és hogy nehezen ismerkedik, de könnyen barátkozik. És ez igaz is, mert ha egy ismeretlen környezetbe kerülök, a világért sem lépnék én először, csak várok, hogy a világ tegyen felém egy aprócska lépést. Aztán ha egy emberrel megismerkedek, ketten már jobban megy. Hiszen akkor már nem vagyok egyedül, és van kire támaszkodik, Szóval ennyi. - majd szégyenlősen néz fel a fiúra.- Én vezetni? Háát... Ha nagyon nincs szükséged a kocsira, vagy ha nem lesz semmi egy kilométeres körzetben, amit vagy amin összetörhetnék bármit is... Nem tudom. Nem bízom nagyon senkiben, ha rólam alkot jó véleményt. A rosszat hamarabb elhiszem. Hogy szép vagyok, azt sosem hittem. Azt, hogy ügyes, nos... Ezt már nehezen lehetne megcáfolni. Szóval vannak egy picike gondok az én kis önbizalmammal... - zavart mosolyféle- na igen. Az az egyszerűbb módja, hiszen ha nem akarod érteni, csak elfogadni, akkor nincs miért aggódni. nem tudom. úgy látszik, nekem meg túl sok időm van, mert ilyesmin gondolkozom. Az, hogy kíváncsi vagyok, az meg már nagyon régóta egy határozott tény...